Olaszországban a karácsony legfontosabb jelképei a karácsonyfa és a betlehem. Kevesen tudják, hogy a karácsonyfa hagyománya germán eredetű, és csak a 19. század végén terjedt el Itáliában.
Az első betlehemet – amely élő betlehem volt – Assisi Szent Ferenc állította fel 1223-ban, Greccióban, Rieti tartományban. Így ez a hagyomány kifejezetten Olaszországból ered.
A hagyomány szerint a karácsonyfát december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén díszítik fel.

December 24-én rendszerint elkészítik a nagy ünnepi vacsorát, és éjfélig várnak, hogy elkezdődhessen a karácsony ünneplése.
Szenteste továbbá hagyományos éjféli misét is tartanak, ezért sokan ilyenkor elmennek otthonról.
Olaszországban december 26-a munkaszüneti nap: Szent István ünnepe, bár nem kapcsolódnak hozzá különleges szertartások vagy hagyományok. Ezt a napot általában a családdal töltik, pihenéssel, miután túl vannak az ünnepek legmozgalmasabb napjain.

Néhány olasz városban a karácsonyi időszak egyik fontos ünnepe Szent Luca napja, amelyet december 13-án tartanak.Különösen Szicíliában, Siracusában, valamint Bresciában, Bergamóban és Veronában szokás ilyenkor ajándékot adni, és a gyerekek levelet írnak Szent Lúciának, hogy megkérjék őt a kívánt meglepetésekre – ugyanúgy, ahogy a Mikulásnak szoktak.
A legenda szerint december 12-ről 13-ra virradó éjszaka a szent édességeket és ajándékokat visz azoknak a gyerekeknek, akik egész évben jól viselkedtek. A hagyomány eredetének egyik oka, hogy Szent Lúcia „a Fény szentje”, és jó szerencsét hoz megünnepelni őt az év egyik legsötétebb napján – még akkor is, ha december 13-a nem a téli napforduló.
Régen, még a Gergely-naptár bevezetése előtt, a hideg évszak hagyományosan december 13-án kezdődött.
December 7-e Szent Ambrus napja, Milánó védőszentjének ünnepe, ezért munkaszüneti nap, és ezzel kezdődik a karácsonyi időszak is. Ilyenkor rendezik meg a hagyományos, négynapos vásárt, az Oh Bej! Oh Bej! fesztivált.
Ennek a különös elnevezésnek egy legenda az alapja: 1510-ben Giannetto Castiglione VI. Piusz pápa megbízásából Milánóba érkezett, hogy ajándékokat osszon. A milánói gyerekek, amikor meglátták az ajándékokat, felkiáltottak: „Ó, de szépek! Ó, de szépek!” – milánói dialektusban ez így hangzik: Oh Bej! Oh Bej!
Szent Ambrus napja fontos ünnep Milánóban, és remek alkalmat ad a karácsonyra való ráhangolódásra, különösen azért, mert másnap van a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe.

Van, aki csak az egyikért rajong, és van, aki mindkettőről képtelen lemondani: a pandoro és a panettone kétségkívül Olaszország legjellegzetesebb karácsonyi süteményei.
Emellett még rengeteg más édesség is létezik, amelyek vidékenként változnak, és nélkülözhetetlenek az ünnepi asztalon. A pandoro Verona híres süteménye, neve a velencei „pan de oro” (aranykenyér) kifejezésből származik.
A panettone Milano jellegzetes karácsonyi kalácsa. Magas, kupola alakú sütemény, amely könnyű, foszlós tésztából készül, és hagyományosan kandírozott gyümölcsöket – narancs- és citromhéjat –, valamint mazsolát tartalmaz.
Eredete több legendához kötődik: az egyik szerint egy Toni nevű inas készítette először egy fontos lakoma alkalmával, amikor a desszert véletlenül elégett, ő pedig gyorsan összedobott egy új süteményt a rendelkezésre álló alapanyagokból. A vendégek annyira megszerették, hogy a pan di Toni (Toni kenyere) nevet kapta – innen ered a panettone elnevezés.
